30 éve 1991. augusztus 16. és 20. között II. János Pál pápa (1978–2005) lelkipásztori látogatást tett Magyarországon. Augusztus 17-én, szombaton érkezett a Szentatya Pécsre, ahol ünnepi szentmisét celebrált, majd ezt követően rövid látogatást tett a Pécsi Püspökségen.

Visszaemlékező összefoglaló az 1991-es magyarországi pápalátogatásról és a jeles pécsi nap eseményeiről.

Az 1991-es magyarországi pápalátogatás helyszínei

János Pál pápa 1991. augusztus 16-án, pénteken 11 órakor érkezett meg a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérre. A beszédek és a köszöntők után a pápa helikopterrel Esztergomba indult. Másnap, augusztus 17-én délelőtt a pécs-pogányi szentmise és az egyházmegye központjának meglátogatása után[1], a Szentatya programja délután ismét Budapesten folytatódott. 18-án, vasárnap délelőtt Őszentsége a máriapócsi kegyhelyre látogatott, délután pedig Debrecenben ökumenikus igeliturgián vett részt. Este visszatért Budapestre, és 20 órai kezdettel a Budapesti Kongresszusi Központban ünnepi hangversenyt rendeztek a tiszteletére. Augusztus 19-én, hétfőn délelőtt Szombathelyen tartott szentmisét, délután pedig ismét Budapesten tartózkodott: a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban imádkozott, végül este a magyar katolikus ifjúság várta a Népstadionban. Augusztus 20-a reggelét Őszentsége a Szent István-bazilikában kezdte, majd Szent István ünnepén 10 órától a Hősök terén 10 órától mutatott be szabadtéri szentmisét, végén elimádkozva az országfelajánlás imáját.

János Pál pápa az ötnapos magyarországi tartózkodását befejezve délután 5 órakor a Ferihegy I. repülőtéren elbúcsúzott magyar kormány jelenlévő tagjaitól és elhagyta Magyarországot. [2]

137 II JP Magyarorszagon 1991

János Pál pápa Magyarországon (1991. augusztus 16–20.) [3]

A Szentatya Pécsett – 1991. augusztus 17. [4]

Előzmények

Pécs városa nagy lelkesedéssel készült II. János Pál pápa fogadására. A pápalátogatás évének felütéseképpen 1991. január 9-én Őszentsége a Pécsi Székesegyházat, újjáépítésének 100. évfordulója alkalmából „basilica minor”[5] rangra emelte. A kitüntető cím bejelentése ünnepi szentmise keretében történt meg 1991. március 3-án.

A nyári pápai szentmise pogányi repülőtérre felállítandó oltárépítményére 1991 tavaszán írtak ki tervpályázatot, amelynek eredményhirdetése 1991. április 29-én volt. Kivitelezésre a pécsi páros, Oszoly Dénes építész és Perl Tamás építőmérnök nyertes tervei kerültek.

137 szabadteri oltarzterv collage

A pogányi pápai szentmise oltárépítményének rajza, helyszínének tervei [6] és a szabadtéri oltár [7]

Sokan igyekeztek kivenni a részüket a pápalátogatás ünnepi fényének emelésében: így pl. Dr. Polyák Istvánné saját kezűleg készítette az oltárasztal terítőjét, amelyről a Dunántúli Napló is hírt adott.

137 oltarterito

A pápai mise oltárasztalának terítője (Forrás: Hungaricana – Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus 7. 5.) [8]

Május 10–11-én volt a premierje és a bemutató előadása a Pécsi Nemzeti Színházban a fiatal Karol Wojtyla (II. János Pál pápa) A mi Urunk festője színművének. A színdarabot a pápalátogatás előtt a Szentatya látogatásának tiszteletére újjáépült pécsi kőszínházban augusztus 14–15–16-án ismét műsorra tűzték.

137 pnsz 19910814bepl mi

A fiatal Karol Wojtyla A mi Urunk festője színművének pécsi plakátja (1991. augusztus 14–16.) [9]

A pápalátogatás pécsi eseményei [10]

János Pál pápa magyarországi látogatásának második napján, augusztus 17-én, szombaton 9 óra 35 perckor érkezett meg a pécs-pogányi repülőtérre, a háromnyelvű (magyar–német–horvát) pápai szentmise kijelölt helyszínére. A helikopter-leszálló fogadóbizottságának tagjai Mayer Mihály megyéspüspök, Kneip István püspöki irodaigazgató, Bőgner Miklós Baranya–Somogy–Tolna megyék köztársasági megbízottja, Szűcs József megyei önkormányzati elnök és Kripl Zoltán polgármester voltak. A pécsi pápalátogatásra Jugoszláviából, Németországból, Svájcból, Ausztriából, Romániából, Csehszlovákiából is érkeztek prominens egyházi személyek.

137 jegyek parkolokartya collage

A pápai szentmise belépőjegyei és számozott parkoló kártyája [11]

A hivatalos fogadását követően a Szentatya pápamobilban körbejárt a több mint 100 000 hívő között, majd 10 óra 15 perckor kezdetét vette a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére, a magyar szentek, valamint a Szent István-i örökség előtti főhajtás jegyében celebrált szentmise. Mayer Mihály megyéspüspök köszöntő szavait követően közös bűnbánat/lelkiismeret-vizsgálat, majd magyar, latin, német és horvát imák és énekek következtek.

137 II JP poganyi mise collage

A Szentatya a pécs-pogányi szentmisén az oltársátor alatt [12]

János Pál pápa szentbeszédét magyar nyelven kezdte: „Itt, Pécsett hálát adunk neked az első magyar egyetem alapításáért, amelyet a 14. században alapítottak, és minden más iskoláért, amelyek szerzetesrendek alapításaként terjesztették a kultúrát. A már elmúltnak tekinthető korszakban sok iskolát bezártak és felszámoltak közülük. Most újra indulnak és nyílnak az iskolák, a szemináriumok, itt Pécsett is”[13] Majd olasz nyelven folytatta, de anyanyelvükön megszólította a német, horvát, szlovén híveket is. A pápai mise koncelebránsai Dr. Paskai László bíboros-esztergomi érsek mellett Mayer Mihály megyéspüspök, Angelo Sodano vatikáni bíboros, Franjo Kuharic bíboros, zágrábi érsek voltak.

137 papalatogatas Pecs kepeslapokon

A pécsi pápalátogatás képeslapokon [14]

A mise közben a pécsi egyházmegye képviselői átnyújtották ajándékait a Szentatyának: 1/ a Székesegyházi Plébániától Nowotarski István szobrásznak a Pécsi Bazilikát ábrázoló Zsolnay-porcelánját, 2/ Pécs városától egy díszes Zsolnay vázát és a fiatal Karol Wojtyla, Pécsett is előadott A mi Urunk festője színművének albumát, 3/ a német nemzetiségektől Trischler Ferenc Sváb nagymama kisplasztikája; 4/ a horvát nemzetiségtől színes, népi díszítésű asztalterítőt és kispárnát, 5/ a buzsákiaktól népi hímzésű miseruhát és karinget kapott.

Minden papnak, teológusnak a szülei meghívót kaptak a nagy eseményre, és abban a kitüntetésben részesültek, hogy a Szentatya áldoztatta meg őket (közel 100 fő). A misén Garadnay Balázs a Püspöki Énekiskola kollégiumi és tanulmányi vezetője, mint énekkari vezető dirigálásával egy 700 fős énekkar vett részt.

137 Pecs korus Szentatya Mo on 1991 5

A pápai szentmise kórusa és zenekara (Fotó: Arturo Mari) [15]

A mise záróakkordjaként II. János Pál pápa a Magyarok Nagyasszonyához imádkozott:

„Magna Domina Hungarorum! Hálát adunk neked, Magyarok Nagyasszonya, hogy ma fogadtál minket ezen a nagyszámú részvevővel bemutatott szentmisén. A Magyarok Nagyasszonya vagy, ezért gondjaidra bízunk minden magyart a haza határain belül és azon kívül. Itt, Pécsett hálát adunk neked az első magyar egyetem alapításáért, amelyet a 14. században alapítottak, és minden más iskoláért, amelyek szerzetek alapításaként terjesztették a kultúrát. A mar elmúltnak tekinthető korszakban sok iskolát bezártak és felszámoltak közülük. Most újra indulnak és nyílnak az iskolák, a szemináriumok, itt Pécsett is. Anyánk vagy – jóllehet Nagyasszonynak szólítunk, Anya is vagy –, s jól tudod, mennyire szüksége van minden közösségnek az iskolákra, az egyetemekre a jövő nemzedék nevelése szempontjából mind a nemzet, mind az egyház számára. Nemcsak a Magyarok Nagyasszonya vagy, hanem minden környező népé, az európai népeké, kontinensünké és az egész emberiségé is. Azért imádkozunk – s a mai szentmisében is azért imádkoztunk –, hogy mi emberek nemcsak békében, hanem harmonikusan tudjunk együtt élni, és meg tudjuk valósítani a szeretet civilizációját. Imádságunk mellett felszólítunk mindenkit, főleg a felelős vezetőket, hogy tartsák tiszteletben a személyek és a népek jogait. Így valósul meg a harmonikus, családias együttélés a nemzetek között kontinensünkön. Ezzel az imádsággal készülünk arra, hogy közbenjárásodra fogadhassuk a szentmisét megkoronázó áldást a Szentháromságtól.

Áldjon meg Benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!”

A mise után, negyed egy körül a pápa helikopterrel Pécsre érkezett a Tüzér utcai stadion területére landolva, ahonnan a Honvéd utca, Ifjúság útját érintve a Kodály Zoltán és az Aradi vértanúk útján keresztül, a Hunyadi út, Káptalan utca érintésével hatalmas biztonsági kísérettel, a pápamobillal érkezett meg a Dóm térre. Itt köszöntötte a megjelent híveket, majd kis időt töltött a püspöki palotában Mayer Mihály megyéspüspök és Dr. Cserháti József nyugalmazott megyéspüspök társaságában, továbbá kísérettel megtekintette a Székesegyházat is.

thumb 137 II JP Pecsi Puspokseg collage

János Pál pápa a Székesegyházban és a püspöki palotában Mayer Mihály és Cserháti József megyéspüspökökkel [16]

A pápai helikopter háromnegyed négy tájban indult vissza a Tüzér utcai sportpályáról Budapestre.

137 Ifjusaguti collage

A pápamobil az Ifjúság útján odafelé és a visszaúton (Fotó: Rozs Tamás) [17]

A pécsi látogatás kapcsán több könyvészeti kiadvány is megjelent a városban. Az 1991. augusztus 17-i pécs-pogányi szentmise szövege, valamint a Magyar Katolikus Egyház és a Szentszék 1945 és 1951, valamint az 1983 és 1991 közötti kapcsolatának kronológiája egy kis puhatáblás könyvben. Továbbá a Baranya Megyei Levéltár által szerkesztett Baranya – Történelmi és honismereti folyóirat is megjelentette emlékszámát a pápalátogatás alkalmára. [18]

137 pecsi kiadvanyok II JP

Pécsi kiadványok II. János Pál pápa látogatása alkalmából

Az 1991-es magyarországi pápalátogatás alkalmából több éremsorozat is készült. A Magyar Püspöki Kar Pápalátogatást Előkészítő Irodája hét darabból álló, védjeggyel ellátott ezüst és bronz érmesorozatot bocsátott ki, amelyeket az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. kijelölt fiókjaiban lehetett megvásárolni 2500 és 250 forintért.

137 eremsorozat 1991 II JP 

A Magyar Püspöki Kar által kiadott éremsorozat hirdetése
a Szabad Föld 1991. augusztus 6-i számában [19]

Az egyes helyszínekről (Budapest, Esztergom, Máriapócs, Debrecen, Szombathely, Pécs) emlékérem is készült: közös, II. János Pál pápát ábrázoló előoldala Bognár György éremművész, míg a pécsi látogatásról készült érem hátoldala Lebó Ferenc szobrász- és éremművész tervezése.

Az érem leírása:

János Pál pápa látogatása – Pécs 1991 (emlékérem)

Tervező: Bognár György / Lebó Ferenc

Előoldal: ISTEN ÁLD MEG A MAGYART

Hátoldal: II. JÁNOS PÁL PÁPA LÁTOGATÁSA PÉCS 1991

Anyag: aranyozott fém

Súly: 32,21 g

Átmérő: 43 mm [20]

 

137 II JP emlekerem collage

Az 1991-es pápalátogatás pécsi emlékérme [21]

A pápalátogatás utóélete

A Pécsi Püspökség felkérésére a pápalátogatás emlékére 1997-re Trischler Ferenc baranyai szobrászművész elkészítette II. János Pál pápa bronz mellszobrát, két bronztáblával, amelyet az eredetileg a Székesegyházban kívántak elhelyezni. Ennek építészeti terveinek elkészítésére Dévény Sándor építészt kérték fel. A szoborportré jelenleg a Pécsi Püspökség főbejáratának régi kocsibejáró folyosóján tekinthető meg. A portré bal oldalán Mayer Mihály megyéspüspök 1991. augusztus 17-i közös szentmiséjének köszöntőtöredékével, jobb oldalán pedig Őszentsége homíliájának részletével: „Mélységesen örülök annak, hogy együtt lehetek veletek, kedves magyar Testvéreim, annak a nemzetnek a fiai, mely Hozzám és honfitársaimhoz mindenkor oly közel állt. Örülök, hogy itt lehetek Pécsett, ebben a történelmi emlékekben gazdag városban: örülök, hogy mint Róma püspöke köztetek lehetek, és betölthetem ezáltal a Rám bízott péteri szolgálatot.”

137 II JP mellszobor collage

János Pál pápa bronzmellszobra a készítés közben és végleges formájában (1997) [22]

Végül 2006. március 26-án a pápalátogatás méltó emlékéül Pécs-Harkány kivezető 58-as útnak a pogányi repülőtérre vezető szakaszát II. János Pál útjának nevezte el a város. Az avatáson Mayer Mihály megyéspüspök mellett Julianus Janusz apostoli nuncius is jelen volt.

137 II JP utja

A II. János Pál útja útjelző táblája

Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva könyvtárvezető

Irodalom:

János Pál pápa magyarországi látogatásai

János Pál pápa magyarországi látogatása. 1991. augusztus 16–20. A Szentaya beszédeinek magyar nyelvű fordítása. [Budapest, 1991.]

A Szentatya Magyarországon. (Emlékalbum) [Budapest, 1991.]

Videó

János Pál pápa Magyarországon – magyar dokumentumfilm (147 perc, 1991) = https://port.hu/adatlap/film/tv/ii-janos-pal-papa-magyarorszagon-ii-janos-pal-papa-magyarorszagon/movie-71309

János Pál pápa pécsi látogatása

János Pál pápa „kisbazilika” címet adományoz a pécsi Székesegyháznak. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 407.

János Pál pápa látogatása Pécsett. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 409–410.

A Szentatya homíliája Pécsett. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 411–416.

Szentmise a Szentatyával Pécsett. Pécs, 1991. augusztus 17. [Budapest, 1991.]

Vargha Dezső: „Pécs történetében egyedülálló esemény” II. János Pál pápa látogatása Pécsett és Pogányban 1991. augusztus 17-én. = Pécsi Hét, 2005. április 8. 2.

Bóka R.: Mellszobor a pápáról = Dunántúli Napló, 1997. július 26. 5.

[1] Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=261

[2] II. János Pál pápa 1991-es látogatásának bővebb összefoglalója: Schmelczer-Pohánka Éva: A hivatalos pápalátogatások múltja és jelene = https://pecsiegyhazmegye.hu/de/intezmenyek-szervezetek/pecsi-egyhazmegyei-konyvtar/2985-a-hivatalos-papalatogatasok-multja-es-jelene

[3] A képek forrása: A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.]

[4] Videó: II. János Pál pápa szentmiséje a pécs-pogányi reptéren (1991. augusztus 17. szombat): http://www.csgyk.hu/2014/video23696/

[5] A ’basilica minor” a templomok pápától kapott kitüntető címe, tekintet nélkül építészeti stílusukra.

[6] Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár – 512/1991

[7] Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény

[8] Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1991_08/?query=sv%C3%A1b&pg=108&layout=s

[9] Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény = https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/682123/default/doc_url/pnsz_19910814bepl_mi.jpg

[10] https://katolikus.hu/dokumentumtar/2829 [2021.08.10.]

[11] Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár – 512/1991

[12] A képek forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény; Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 29. (Fotó: Arturo Mari)

[13] https://katolikus.hu/dokumentumtar/2829 [2021.08.10.]

[14] Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény

[15] A kép forrása: Szentatya Magyarországon. (Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 30.

[16] Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény. (Fényképezte: Szentgyörgyvári)

[17] Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény

[18] Szentmise a Szentatyával Pécsett – 1991. augusztus 17. [Debrecen, 1991]; Baranya – Történelmi és helyismereti folyóirat – Emlékszám Őszentsége II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére. IV. évfolyam 1991/1–2.

[19] Forrás: Szabad Föld, 1991. augusztus 6. 22.

[20] https://www.eremshop.hu/ii-janos-pal-papa-latogatasa-pecs-1991-pp-emlekerem.html [2021.08.10.]

[21] A kép forrása: https://www.eremshop.hu/ii-janos-pal-papa-latogatasa-pecs-1991-pp-emlekerem.html [2021.08.10.]

[22] A képek forrása: Bóka 1997. 5. (Fényképezte: Müller Andrea); Pécsi Egyházmegye – Bodnár Boglárka.-

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5