Napra pontosan egy éve, 2021. október 7-én, csütörtökön került sor az újrarendezett Pécsi Egyházmegyei Könyvtár felújított épületének ünnepélyes átadójára. Az 1968-ban Dr. Cserháti József káptalani helynök, későbbi megyéspüspök által alapított bibliotéka a Janus Pannonius utca 8. számú, hajdani kanonoki lakóépületben kapott új otthont. Csaknem 15 év zárt raktárkönyvtári működést követően Pécs jelentős muzeális egyházi szakkönyvtára a Szent Ferenc-templom gyóntatófolyosója feletti emeletekről régi és új könyvtári enteriőrökben éledt újjá, ahol egy éve méltó körülmények között fogadhatjuk az olvasókat, a kutatókat és a látogatókat.
A 2021. október 7-i könyvtármegnyitó ünnepségen Felföldi László pécsi megyéspüspök mellett a korábbi pécsi ordinárius, a projekt gazdája, Dr. Udvardy György veszprémi érsek, Magyarország Kormánya, a Baranya Megyei Közgyűlés képviselői mellett a Pécsi Egyházmegye, a pécsi városvezetés, a helyi felsőoktatási intézmények és közgyűjtemények egykori és jelenlegi vezetői jelentek meg. Képviseltette magát továbbá az Egyházi Könyvtárak Egyesülése elnöksége, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet vezetése is. Együtt ünnepeltek a projekt tervezői, kivitelezői, a részt vevő vállalkozók, valamint a másfél éves állományvédelmi munkálatokat végző restaurátorok is.
A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár háromfős könyvtári személyzete két szakkönyvtárosból (Dr. Schmelczer-Pohánka Éva, Takács-Papp Csilla) és egy digitalizáló könyvtári munkatársból (Stocker Miklós) áll. A teljeskörű kutatói kör kiszolgálása érdekében az egyházmegye könyvtári és múzeumi munkatársai egy éve egy épületben végzik munkájukat. Bodnár Boglárka művészettörténész-muzeológus és 2022 októberétől Turi Zsuzsanna múzeumpedagógus egészíti ki a közgyűjtemények állandó munkatársainak sorát.
Az egyházmegye vallástudományi muzeális szakkönyvtárában a gyűjteményrendezésben és a több szintűen kereshető lajstromok készítésében három önkéntes segítségünk van, Bernáth Zoltánné (hagyatéki anyagok, kis- és aprónyomtatványok, képeslapok lajstromozása), Graits Eszter (szentképek és imalapok feldolgozása) és ifj. Kruchina Béla (szentképek és imalapok, képeslapok, valamint kis alakú liturgikus könyvek rendezése) személyében. Külsős feldolgozó munkatársként Bertáné Németh Ágnes építi a katalógusunkat.
2022 januárjától facebook-oldalon keresztül igyekszünk hírt adni a könyvtári munkálatok előrehaladásáról, az előkerült, különleges dokumentumainkról, valamint programjainkról. 2022 szeptemberétől pedig már a Pécsi Egyházmegye honlapja mellett – annak szerves részeként – önálló honlappal jelenünk meg a világhálón. Az egy éve kiemelt munkaként, folyamatosan épített online katalógusunkban jelenleg több mint 7500 könyv- és folyóirat-rekord található.
De beszéljenek a számok, és következzék egy kis statisztika: A könyvtárat személyesen és online megkereséssel az elmúlt egy év alatt 68 olvasó és kutató kereste fel 91 kéréssel. Bejelentkezéssel és meghirdetett idegenvezetések keretében, továbbá kulturális programok alkalmával 77 alkalommal 773 látogató járta végig a könyvtárhelyiségeket, hallgatta meg a bibliotéka szerteágazó történeti múltját, és nézte meg az állomány különleges, egyedi dokumentumait.
Számos adománnyal bővült könyvtárunk különgyűjteményeinek állománya: így Raýman János, Dárdai Jánosné, Bogáthyné Hasznos Éva szentkép-, imalap- és papi emlékeivel, Schumann Viktóriától Petz József hőgyészi plébános személyi hagyatékával; Farkasné Bálint Rózsa családi emlékeiből szakcsi aprónyomtatványokkal. Állományunkba több plébániai könyvtárból kerültek be válogatás után könyvek: így a Belvárosi Plébánia és a Székesegyházi Plébánia bibliotékáiból, Szekszárd, Iregszemcse és Máriakéménd plébániájáról. Az állományvédelmi munkák során eddig három, a tudományos kutatók számára ismeretlen dokumentum került napvilágra, és kezdődött meg tudományos feldolgozásuk: egy 1763-as pálos Jézus Öt Szent Sebe társulati belépési nyilatkozat és két, kötésként fennmaradt, 15. századi kézzel írott kottás, pergamen kódexlap.
Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt, olvasót és tudományos kutatót a gyűjteményünkben. Munkánkat, mindennapjainkat, online-katalógusunk gyarapodását, valamint az újonnan felbukkanó "kincseinkről" való híradásainkat kövessék honlapunkon és facebook-oldalunkon!
Cím: 7621 Pécs, Janus Pannonius utca 8.
Web: https://konyvtar.pecsiegyhazmegye.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/people/P%C3%A9csi-Egyh%C3%A1zmegyei-K%C3%B6nyvt%C3%A1r/100077019975132/
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.